Sumer Palaeography

Ékírás

Ékírás, így nevezték azt az írásnemet, mely a legrégibb idõktõl fogva egész Elõ-Ázsiában el volt terjedve. Valami hegyes eszközzel vésték kõbe vagy agyagba; utóbbit aztán kiégették. Egy-egy hangot, szótagot vagy egész szót az ék-alakú jegyek bizonyos csoportja jelöl oly módon, hogy a merõleges , vízszintes és ferde ék, továbbá a kettõbõl alakult sarokpánt , végre a fél nagyságban használt és a legvéltozatosabb kombinációban jelenik meg; a magában álló ferde ék pusztán a szó-elválasztást jelöli. A tudós világ sokáig puszta díszítménynek tartotta õket, melyekkel nem érdemes behatóan foglalkozni és csak az idõsb Niebuhr (1774-1778) közölte pontos másolatok nyújtottak alkalmat az elsõ kibetûzési kisérletekhez. A perzepoliszi feliratokon tisztán meg volt különböztethetõ 3 írásfaja, és gyanítani lehetett, hogy ugyanegy szöveg 3 különbözõ nyelven van bennök közölve. Ez írásfajták elsõ és legegyszerübbikén sikerült Grotefend G. német gimnáziumi tanárnak több, gyakrabban visszatérõ jel-csoportban Dareios, Xerxes és Hystaspes nevét, valamint a régi perzsa királyok címét "királyok királya" kibetûznie. Miután e fontos fölfedezés révén 12 jelnek értéke pontosan meg volt határozva, az említett elsõ fajta feliratban azonnal felismertek egy indo-germán nyelvet, az új-perzsa nyelvnek anyját s a Zend-Aveszta testvérét. A Herodotos és egyéb görög írók mûveiben talált perzsa történelmi adatok ügyes felhasználása képezte az alapot, melybõl Rask, Beer, Westegaard, Hitzig, Holtzmann, Burnouf, Oppert, Rawlinson és mások elmés feltevések és kombinációk útján az elsõ feliratnak 60 jelét nyomról-nyomra biztosan meg tudták állapítani. Hasonlíthatatlanul nagyobb számú ék-feliratok jutottak napfényre a ninivei és babiloni romokból, továbbá a Ninive-Kujundzsikban talált (Layard 1850) ezrekre menõ agyag-táblákból és hengerekbõl, melyek a híres Assurbanipal (a régiek Szardanapalja) asszír királynak könyvtárát képezték. Az említett feliratok javarésze Londonban és Párizsban van és kibetûzésük is utóbbi helyrõl indult ki. Már az ó-perzsa ék-feliratok vizsgálata kiderítette, hogy az említett háromféle ékírás közül a 2-ik egy egészen sajátos agglutináló, a 3-ik valamely sémi nyelven van fogalmazva; ép úgy, mint ahogy a török pasa manapság (1914!) is 3 nyelven közli kiáltványait: egy agglutináló, egy sémi és egy indo-germán nyelven, t.i. törökül, arabul és új-perzsául. Nagy könnyebbségre szolgáltak továbbá a Ninivében talált szótárszerû feliratok, t.i. az asszír másolók kényelmére készült három-hasábos ékiratok, melyekben a középsõ hasáb a megmagyarázandó írásjegyet, a baloldalon levõ a hangbeli értéket, a jobboldalon levõ jelentését asszír nyelven tartalmazta. Másrészrõl viszont óriási nehézségekre is bukkantak a kibetûzõk, melyeket egyrészt a soha pusztán egy hangot, hanem mindig egész szótagokat, sõt szótagcsoportokat kifejezõ jelek nagy száma, másrészt e jelek java csoportjának több jelentése (polifoniája) okozott. Rawlinsonnak utóbbira vonatkozó fölfedezése teljesen megingatta az eddigi eredmények hitelét, amiért a londoni ázsiai társaság a négy legkiválóbb kibetûzõnek, t.i. Oppert, Hincks, Rawlinson és Talbotnak egyszerre, de annélkül, hogy egymásról tudtak volna, ugyanazon terjedelmes asszír feliratot küldötte meg megfejtés céljából. A beküldött megfejtéseket egy bizottság alapos vizsgálat alá vette, az összes fõ pontokban egyezõnek találta és a munkálatokat ki is adta (An inscription of the Tiglath Pileser, King of Assyria, as translated by Rawlinson, Talbot, Dr. Hincks and Oppert, 1857). Oppert munkálataival az asszír nyelv tanulmányozását a nyelvtani és szótári térre vitte át, és ma már több nyelvtan is rendelkezésre áll a kezdõnek: Oppert, Éléments de la grammaire assyrienne (Paris 1867); Ménant, Syllabaire assyrien (1869-72); f. Delitzsch, Assyrische Lesestücke (Leipzig 1878); ugyanattól Assyrisches Wörterbuch zur gesammten bisher veröffentlichen Keilschriftlitteratur (u.o. 1887).

A feliratok megfejtése közben észrevették, hogy az említett három-hasábos szótárszerû jegyzék elsõ hasábjának jegyei nem csupán a kiejtés szemléltetésére szolgálnak, hanem hogy bennük egy önálló régi nyelvnek nyomai láthatók, mely nyelv számos más agyagtáblácskán is elõfordul. Az asszír nyelv segítségével e nyelvnek megfejtése is sikerült, jóllehet egyetlen ismert nyelvvel sem függ össze közelebbrõl és csak a törökkel és más agglutináló nyelvekkel van valamilyen távoli hasonlósága. Magukban a feliratokban található elnevezés szerint ez az ú.n. akkad, Oppert, Delitzsch és mások szerint a sumír vagy proto-khaldeai nyelv. A benne fenntartott maradványok érdekes világot vetnek ama fölötte figyelemre méltó mûveltségre, melyen Khaldea két tartományának, Akkadnak és Sumírnak (DK-i s ÉHy-i Babilon) õslakossága állott. Uralkodói, akikrõl a feliratok megemlékeznek, valószínûleg a K.e. III évezred elsõ felében éltek; nyelvük 1700 körül K.e. már aligha volt élõ nyelv, fennmaradt azonban egyes imádságokban és kiváló gonddal ápolták a babiloni s késõbb az asszír papi iskolákban a K.e. VI sz-ig. Ez agglutináló nyelv tényei a magyar nyelvtudomány szempontjából még nincsenek értékesítve.

Irodalom: Révai Nagy Lexikona, Budapest 1914-1920 (6-ik kötet, pp.268-269, Ékírás).

Bibliográfia [7]