Etruria és etruszkok, nyelvük és irodalmuk, ©R
(Az itt közreadott szöveg 1910 körül jelent meg, azóta szinte semmit sem veszített idõszerûségébõl!)

Etruria (Hetruria, Tuscia, gör. Tyrrhenia, ujabban Tuscania, Toscana): az etruszkok földje Közép-Itália ÉNY-i részében az Appeninek és a Tyrrheni-tenger, másrészt a Macra (ma Magra) és Tiberis folyók közt; hozzá tartozott Ilva (ma Elba) és Planasia (Pianosa) szigete. Szakadékos hegységek, dombos vidék és termékeny síkságok váltakoznak benne. Fõ folyói az Arnus (Arno), Caecina (Cecina), Umbro (Ombrone), Albinia (Albegna), Armenta (Fiora), Merta (a volsinii tó lefolyása) és a Tiberis mellékfolyója, a Clanis (Chiania). Tavai, melyek többnyire beomlott kráterekben képzõdtek, a Lacus Trasimenus (Trasimeno), Volsiniensis (Bolsena), Sabatinus (Bracciano), Ciminius (Vico). Nevezetesebb városai: Pisae (Pisa), Faesulae (Fiesole), Florentina (Firenze), Arretium (Arezzo), Volaterrae (Volterra), Cortona, Perusia (Perugia), a partvidéken: Populonia, Rusellae, Vetulonia, Vulci, Cosa (Ansedonia), Tarquinii (Corneto mellett), Caere (Cervetri), azonkívül Volsinii (Orvieto), Clusium (Chiusi), Porsenna király székhelye és Veii (Rómától é-ra, a mai Isola farnese mellett). Etruria terményei voltak a clusiumi tönköly, melybõl az etruszkok nemzeti eledele, a kása (puls) készült, kender, bor és olaj; az ilvai vas, volaterraei réz , populoniai ezüst; a lunai (Carrara) márványbányákat csak késõn kezdték kiaknázni. Lakóinak fõfoglalkozása a földmûvelés, állattenyésztés és kereskedés volt. Iparuk érc- és fazekasmunkákat, len- és gyapjúszöveteket termelt.

Etruria népe, az etruszkok (gör. Tyrsenoi, Tyrrhenoi, latinul Tusci, Etrusci, saját nyelvükön Rasenna) Itália legrégibb korában nagyon fontos, mondhatni uralkodó szerepet vittek. Eredetük sokat vitatott kérdésében két elmélet áll fenn: az egyik a nép saját hagyományára és Herodotosz tanuságára támaszkodván, ki Lydiából származtatja õket, azt állítja, hogy Kis-ázsiából és az Égei-tenger szigeteirõl vándoroltak be tengeren Etruria partjaira, s onnan tovább terjeszkedve, az ott talált nép leigázásával és magukba olvasztásával alapították meg itáliai uralmukat; a másik elmélet, mely a raeti Alpok etruszk lakóira és ott talált etruszk föliratokra hivatkozik, azt vitatja, hogy Etruria népe õsrégi idõben É-ról, az Alpokon át vándorolt be.

TURSHA (Etrusk) név egyiptomi feliraton Ramses III korából (12. sz IE - a tengeri népek vándorlásakor), Medinet Abu [Bibl.J.Krall §.7].

Az elsõ nézet valószínûségét fokozza az a körülmény, hogy az etruszkokkal azonosíthatók azok a Turša néven említett, É-ról, a szigetekrõl (vagyis a kisázsiai partokról és az Égei-tenger felõl) jött népek, melyek a Kr. e. XIV. és XIII. században Egyiptomot megtámadták. Ez a Turša tengerjáró, kalóz nép a dór vándorlás nevén ismert néphullámzás következtében a XI. században lakóhelyeirõl kiszorulván, hajóin Ny-ra, Etruriába vándorolt. A Lemnos szigetén talált nem-görög, etruszk jellegû föliratok, valamint kultúrájuk számos keleti és görög vonása szintén a keleti eredet mellett bizonyítanak. Etnográfiai hovatartozásuk azonban még rejtély, csak annyi bizonyos, hogy nem tartoznak sem az itáliai, sem általában az indogermán népcsaládhoz. Az etruszkok uralmukat, melynek fontossága abban rejlik, hogy magasabb kultúrát hoztak magukkal, csakhamar Etruria határain túl is terjesztették, meghódították a Po-síkságot és Campaniát, mely utóbbi kb. az V. századig maradt a fennhatóságuk alatt, míg felsõitáliai uralmuknak a gallok betörése vetett végett. Ismeretes, hogy a rómaiak hosszas harcokat vívtak velük (Porsenna) és hogy Róma maga egy ideig etruszk hatás alatt állott (Tarquiniusok). A Kr. e. III. században a rómaiak meghódítják Etruriát s akkor népe, bár kultúrája és nyelve még a császárkor elejéig fenntartja magát, romanizálódni kezd; a földbirtok nagy része a Sullától Etruriában kapott katonagyarmatok révén került római kézre.

Politikai tekintetben Etruria 12 önnálló városból, ill. több városos államból álló szövetséget alkotott; a városok élén a királyok v. késöbb évenként váltakozó magisztrátusok állottak; az alkotmány arisztokratikus jellegû volt, erõs papi befolyással. évenként vásárral és ünnepi játékokkal egybekötött szövetséges gyûlést tartottak Voltumna szentélye mellett, amikor is közös fõpapot választottak maguknak. Vallásuk az istenek és emberek egymáshoz való viszonyát határozott rendszerbe foglalta, melynek fõpontja az a hit, hogy az istenek akaratát a tõlük küldött jelekbõl pontosan meg lehet tudni; ezeknek (állatok beleinek, májának megfigyelése, mellyel a haruspexek foglalkoztak; a villámlásnak és egyéb jeleknek) magyarázatát az isteni kinyilatkoztatáson alapuló szent könyvek (libri haruspicini, fulgurales és rituales, az ú. n. Etrusca disciplina) foglalták magukban. Isteneik egy részét õsi székhelyeikbõl hozták és új hazájukban óitáliai istenekkel keverték. A fõbbek: a háromságot alkotó Uni (Juno), Menrva (Minerva), Tinia (Jupiter); aztán Ani (Janus), Selvans (Silvanus), Vetis (Veioni), Maris (Mars), Vertumnus (deus Etruriae princeps), a sorsistennõ: Nortia; az alvilág istenei: Mantus, Hades, Persephone és Charon. Ez utóbbit, valamint a mellette szereplõ sok démont rémes külsõvel ábrázolták; mûvészetük a görög mitológiának borzalmas és rémes jelenetait szerette ábrázolni. Mûveltségükben sok a keleti és görög vonás. Szerették a zenét, melynek fõhangszerei a fuvola és a citera; orvosaik nagy hírnek örvendettek; jártasak a természettudományban és a csillagászatban. A belsõ helyiségek pontos elrendezésével bíró szilárd kõépületek emelésében, városépítésben, kövezésében, csatornázásában, városfalak emelésében és a templomépítésben a rómaiak taníói voltak, kik a gladiátori játékokat is tõlük vették át. Szerették a pompát és szertartásokat (a toga praetexta, lictor-kíséret, sella curulis tõlük került Rómába). Etruria kulturájának nagy befolyását mutatja a latin nyelv is, mely sokkal többet vett át az etruszktól, mint fordítva. Maga a nyelv azonban rejtély maradt idáig. Azok a kalandos magyarázatok, melyek az etruszk nyelvet hol a szemita, hol a kelta, szláv, szanszkrit, ugor-altái nyelvekkel akarták rokonságba hozni, a kritika elõtt nem állanak helyt.

Etruszk nyelv és irodalom

Valamint az etruszk népnek, úgy nyelvének hovatartozása is a tudomány meg nem oldott rejtélyei közé tartozik. Nincs nyelvcsalád, amelybe besorozni meg ne próbálták volna. Az eredmény azonban ma sem több annál, amit már a halikarnassosi Dionysios kimondott, hogy: az etruszkok nyelve semmi más népével nem rokon. A vizsgálódásra anyagot szolgáltatnak elsõ sorban a feliratok, eddig mintegy 8000 (Pauli és Danielsson: Corpus Inscriptionum Etruscarum I., Leipzig 1893-1902; Pauli halála után a II. kötet Danielsson, Herbig és Torp adják ki), de csak mintegy 30 van köztük két nyelvû, legnagyobb részük egy-egy név. Azonban éppen a tulajdonnevek igen tanulságos összehasonlításokra adtak alkalmat az itáliai nyelvekkel, különösen a latin nyelvvel (W. Schulze, Zur Geschichte der lat. Eigennamen), csakhogy bizonytalan, vajjon a kimutatott egyezések és hasonlóságok eredetileg is megvoltak-e, vagy csak az egymás mellett lakó népek érintkezéseinek eredményei. Igen érdekesek és fontosak továbbá azok a könyvtekercsbõl tépett len-stráfok (jelenleg a zágrábi muzeumban vannak), melyekkel egy múmia volt átkötözve s melyek mintegy 1500 szót fenntartottak (v. ö. J. Krall, Die etruskischen Mumienbinden des Agramer Nationalmuseums, Denkschr. d. Akad., Wien, Phil. hist. Kl. XLI. 3); valamint a S. Maria di Capua-ból való agyagtábla, jelenleg a berlini muzeumban, mely mintegy 300 szót tartalmaz (kiadta Bücheler, Rheinisches Museum LV.), aztán az ú. n. Cippus Perusinus (Corpus Inscr. Etrusc. 4538), mintegy 120 szóval. Az etruszk nyelv jellemzésére megemlítjük, hogy a szóknak elsõ szótagja volt hangsúlyos (mint a magyarban, finnben) s ennek következtében a szó belsejében késõbb sok összerántás fordult elõ, pl. pecse (a. m. Pegasos), hercle (a. m. Herakles), menle (a. m. Menelaos). Alfabetumuknak a görögöktõl közvetített feniciai az alapja, mint magának a görögnek is. A francia Martha-nak újabb kísérletei (1910!), ki az etruszk nyelv szavait magyar szókkal magyarázta és hozta rokonságba, kalandos nyelvészkedés-számba mennek.

Vissza az Etruszk Vászonkönyvhöz.