Fordítások: Latin English German

§. UTOLSÓ.
A magyarok és lappok nyelvének megegyezése, némely neves szerzők vélekedéséből bizonyítva.

Habár Finmarchiából visszatérve, szerényen tagadtam, ahogy illik is, hogy megértettem a lappok beszédét (mert kósza hír terjedt el), mégis ugyanakkor kijelentettem, hogy a magyar és a lapp népnek ugyanaz a nyelvük, de ezt, csakis valamilyen írással lehetne nekik bizonyítani, különösen kik egyik nép nyelvét sem tudják. Tehát össze akartam állítani egy hasonló írást, alávetni a hafniai Királyi Tudós TÁRSASÁG szigorú itéletének, és Hafniában kinyomtatni, és HELL tisztelendő atya meg sok nyelvész bátorított, és hogy ezt metehessem, nagylelkűen megigérték, hogy művemet ellátják a munkához szükséges könyvekkel. Nem lustán, ahogy megigérték, úgy el is végezték. Így hát rövidesen nem csak lapp nyelvtanokkal és szótárokkal, de finn, észt, és még magyarral is bőségesen el voltam látva. Azonkívül megszereztem némely híres szerzők művét, ahol a magyar nyelv megegyezését a finnel, valamint a lappal ugyan nem bizonyítják, de világosan felhozzák, így az új dolog felfedezésének dicsőségét nem igényelhetem magamnak, de talán a bizonyosságot és a bizonyítást igen. Akárhogy is legyen: megfigyelésüket ebben a §.-ban foglalom össze. Továbbá felsorolom azoknak a kitünő férfiaknak a neveit, akik jóvoltából hozzájutottam azokhoz a művekhez, melyek hasznosak voltak kijelentésemhez. Ezt nem más okból teszem, mintsem hogy nyilvánosan hálámat fejezzem ki önmegtagadó emléküknek.

Közülük első helyen kell említenem THOTT gróf úr excellenciáját, a Királyi udvar első miniszterét, és a Királyi Tudós TÁRSASÁG elnökét. Azonkívül hogy tőle kaptam a Leem Grammaticát és a Nomenclatort; megmutatta ifjabb Olaf RUDBECK Specimen Usus Lingua Gothica (A gót nyelv használatának mintája) művét, melyet Upsalában adtak ki 1717-ben. Benne a 77-ik oldalon kijavítja az igen neves szerzőt, WOTTONIUST, aki azt mondja: Az észt és lett nyelvek a finn nyelv dialektusai, a magyar azonban teljesen különbözik minden európai nyelvtől. Így ír: "Könnyen mondhatom, hogy ez az igen neves férfi eddig nem vizsgálta meg helyesen a magyar nyelvet, és össze sem hasonlította a finn nyelvvel, mert én a magyar és a finn nyelvek közt olyan szomszédos viszonyt találtam, hogy megérdemelten mondhatjuk rokonoknak. Hogy ezt megvilágítsam, itt fel szeretnék sorolni olyan szavakat, melyek mindennapiak, továbbá nincsenek változásoknak és pusztulásnak kitéve, melyből nyilvánvaló a magyar nyelv megegyezése a finn nyelvvel. Ilyenek:"

Latinul.
Nubes.
Glacies.
Pruina.
Hyems.
Nox.
Caput.
Os.
Gingiva.
Manus.
Animal.
Secale.
Butyrum.
Ovum.
Piscis.
Aqua.
Zona.
Sera.
Lapis.
Carbo.
Virga.
Puteus.
Cornu.
Sagitta.
Hirundo.
Passer.
Pediculus.
Folium.		 Finnül.
Pilwi.
Jćć.
Hćrme.
Tolwi.
Yö.
Pćć.
Suu.
Ikenć.
Kćsi.
Elein.
Ruis.
Woi.
Muna.
Cala.
Vezi.
Wye.
Lucku.
Kiwi.
Sysi.
Vitza.
Caiwo.
Sarwi.
Nuoli.
Pćskinen.
Warpui.
Tći.
Lethi.		 Magyarul.
Felhö.
Jég.
Harmat.
Tél.
Éj.
Fö.
Száj.
Iny.
Kéz.
Állat.
Ros.
Vaj.
Mony.
Hal.
Viz.
Öv.
Lakat.
Kö.
Szén.
Veszszö.
Kút.
Szarv.
Nyil.
Fetske.
Veréb.
Tetö.
Levél.		   Latinul.
Cor.
Crus.
Sanguis.
Fel.
Pulmo.
Hepar.
Lachryma.
Vivus.
Vita.
Radix.
Arbor.
Mane.
Cardo.
Peritus.
Fur.
Socer.
Socrus.
Gener.
Nurus.
Orphanus.
Vimen.
Palus dis.
Armus.
Crepida.
Pica.
Foramen.
Focus.		 Finnül.
Sydan.
Saari.
Veri.
Soppi.
Tćdyt.
Maxa.
Kyne.
Elćvenin.
Eleme.
Juuri.
Puu.
Aamu.
Sarćnć.
Tietos.
Waras.
Appi.
Noppi.
Vćvy.
Minia.
Orwoi.
Vitzaus.
Suuo.
Lapa.
Toffeli.
Haraoka.
Lauku.
Totto.		 Magyarul.
Sziv.
Szár.
Vér.
Epe.
Tüdö.
Máj.
Köny.
Eleveny.
Élet.
Gyöker.
Fa.
Hajnal.
Sark.
Tudós.
Orv.
Ipa.
Nap.
Vö.
Meny.
Árva.
Veszszö.
Tó.
Lapitzka.
Tzipelö.
Szarka.
Lyuk.
Tüz.

Eddig RUDBECK. És habár ezen a helyen a magyart a finnel hasonlítja össze, mégis a 83-ik oldalon ezt jelenti ki: A finn a lappal egyezik, és SCHEFFERT dícséri, aki ugyanezt állítja. Innen nyilvánvaló, hogy mind ezek a nyelvek megegyeznek. De a magyar szavakat, melyeket jobb híján MEGISSER és CALEPIN szótárából válogatott, sok hibával voltak kiírva, melyeket megfelelő helysírással kijavítottam.

Sokkal választékosabban ír erről a dologról a tekintetes IHRE, a Glossarium Suio-Gothicum (Svéd-gót szótár) szerzője, melyet 1769-ben Upsalában újra adtak ki, és mely művet a fényes LUXDORFF úr, a közgyűlés tanácsosa jóvoltából kaptam meg. Ez a szerző az előszavában ezt írja a finn és lapp nyelvekről: "Koronakény hátramaradt, hogy a finn nyelvről, és a hozzá közeli viszonyban levő lappról, hozzátegyek valamit." Azután rámutat, hogy a finn sokkal öregebb a gót nyelvtől, mivelhogy azt elsőnek ODIN hozta e földekre. A finnek és a lappok az északi vidékek első telepesei: és kijelenti hogy hun eredetüek. "Azt hiszem (úgy mondja) nem egyszerű megmagyarázni, honnan jelentkeznek azok a megkülönböztető jelek, melyek a magyar és a finn nyelv között figyelhetők meg. A rokonság oly nagy, hogy biztos tudósításból tudom, a minapi háborúban, mely Németországban történt, finn nemzetiségü katonák Magyarországra kerültek, nagyon rövid idő alatt a vidék lakóival beszédbe tudtak keveredni. Ezt a kapcsolatot énelőttem már a fényes LEIBMITZ, és utána EGENOLPH, valamint mások is megfigyelték. Különösen nagyon gazdag szótárt, a Finn magyar katalógust, szerkesztette Joannes VELIN úr, az Ĺboei Akadémia valamikori méltósága, ki jobb soros érdemel. Ő nevezetessen a MOLNÁR magyar szótárából összegyűjtötte azokat a szavakat, melyeket a finnel összhangúnak figyelt meg, és melyek több oldalt töltenek ki. Röviden ezeket a példákat hozom elő."

Magyarul.Latinul.Finnül.
Alá.
Aláb.
Aláhajtás.
Alávetem.
Aláhajtom.
Apa.
Apasztam.
Artza.
Árva.
Bab.
Béres.
Bötke.
Tzipö.
Dugo.
Ébrén.
Darabos.
Élek.
Éjeli.
Elvetem.
Énekes.
Evés.
Éj.
Éjeli.
Ez.
Falu.
Fel.
Fél.
Félek.
Félig eleveny.
Fö.
Föld.		 Infra.
Inferius.
Dejectio.
Dejicio.
Dejicio.
Pater.
Exsicco.
Facies.
Orphanus.
Faba.
Mercenarius.
Bulbus.
Fćmur.
Obturaculum.
Vigilanter.
Asper.
Vivo.
Nocturnus.
Abjicio.
Cantor.
Esca.
Nox.
Nocturnus.
Iste.
Pagus.
Sursum.
Dimidium.
Timeo.
Semivivus.
Caput.
Terra.		 Alla.
Alambi.
Alaheitc.
Alasveti.
Alasheitam.
Appi. socer. (após)
Paista. torreo. (perzselem)
Ortza. frons (homlok)
Orva.
Papu.
Berhe.
Putki.
Sypi. ala. (hónalj)
Tucko.
Herćn.
Tereve.
Elle.
Eilćn heri. (tegnap)
Edesveta.
Ćnikes.
Evćz. viaticum. (élelem)
Yö.
Yöl.
Itze.
Fala.
Pććl.
Puoli.
Pelkć.
Puoli eleve.
Pć.
Peldo. ager stb. stb.

A felhozottakból feltételezem eléggé látható (folytatja ugyanez a szerző), hogy "A vidékek, melyeket oly sok más nép, és oly sok különböző nyelv választ szét, ennyi évszázad szétválás után is, a nyelvekben nem kevésbé sok közöst tartanak... Tehát a szavak nem nőlnek váratlanul és gomba módra véletlenszerűen."

Korlátlan köszönetem fejezem ki az igen fényes TEMLER államtanácsos úrnak, aki sok finn és lapp könyvet kölcsönzött, melyek kitűnő segítségem voltak a Bizonyításom megírásához. Ezek közt volt STRALLENBERG úr műve, Descriptio Imperii Russici (Az Orosz Császárság leírása), németül kiadva Stocholmban, 1730. Ez a szerző igen választékosan állítja össze számunkra az északi népek nyelvének egyezését. Munkájának 32-ik oldalán ezt mondja: "Tudni való, hogy Európában és Ázsiában, melyet északnak és keletnek tartunk, hat népcsoport található, melyeket többé-kevésbé Tatár névvel jelezhetnénk. Ezek: mordvinok, cseremiszek, permjákok, votjákok, vogulok, ostjákok, ezek mind valamikor a finnekkel, lappokkal, észtekkel, magyarokkal egy egységes népek alkottak. Igazán róluk mondják a hunnokhoz vagy unnokhoz tartoztak, kik nem voltak tatárok." A nyelvek összhangját tartalmazó Táblázatban ismét figyelmeztet, mind a hat népcsoport magukhoz a magyar és finn néphez tartoznak, és nyelvükben velük megegyeznek. Hogy ezt megmutassa, e hat népnek sok szavát hasonlítja össze a magyarral és a finnel. Én ebből csak a magyart és a finnt írom át.

Latinul.Magyarul.Finnül.
Pater.
Mater.
Ignis.
Aqua.
Terra.
Oculus.
Lingua.
Vita.
Manus.
Butyrum.
Caput.
Arbor.
Colum.
Os.
Cor.
Piscis.
Pediculus.
Nox.
Lapis.
Sagitta.
Gallus.
Foramen.
Ovum.
Sanguis.
Custodia.
Hyems.
Cornu.		 Atya.
Anya.
Tüz.
Viz.
Mezö.
Szem.
Nyelv.
Élet.
Kéz.
Vaj.
Fö.
Fa.
Nyak.
Száj.
Sziv.
Hal.
Tetö.
Éj.
Kö.
Nyil.
Kakas.
Lyuk.
Mony.
Vér.
Warta.
Tél.
Szarv.		 Aja.
Aiti.
Tuli.
Vesi.
Ma.
Silme.
Kyeli.
Eleme.
Kasi.
Woi.
Pćć.
Pu.
Niska.
Sui.
Sidan.
Kalat.
Tai.
Je.
Kiwi.
Nuoli.
Kuko.
Luola.
Muna.
Veri.
Wartiat.
Tolvi.
Szarwi.

Az idézett három férfi, nevezetessen RUDBECK, IHRE és STRALLENBERG munkái a könyvtárakban alig találhatók, azért hasznosnak tartottam hozzáadni BÜSCHING-et is, kinek Geographiája (Földrajza) sok kézben forog. Ő Finnországról és a finnekről tárgyalva nyíltan kimondja, nyelvük csak nyelvjárásban különbözik az észtektől, és megegyezik a lapp, valamint a magyar nyelvekkel.

BÜSCHING-hez hozzáfűzöm SCHÖNING dán írót, aki értekezésében a de Origine Gentium septentrionalium (Az északi népek eredetéről), melyet tudományosan megírt, és 1769-ben dánul kiadott, az első fejezet végén beszámol egyesek ötleteiről a magyar királyság eredetét illetőleg. Azután megjegyzésben hozzáteszi: Ennek alapján a finnek és magyarok ugyanazon eredetüek. Mivel ezen a helyen Értekezetében említi WÖLDIKE urat a magyar és a grönlandi nyelv egyezésével kapcsolatban, figyelmeztetem az olvasót, WÖLDIKE úr sohasem állította ezt az egyezést. Ezt az értekezést Christian HORREBOW államtanácsos úrtól kaptam kölcsön, az egyetem csillagászától (kinek nagy udvariasságának és jóvoltának bizonyságát hálával megőrzöm emlékemben). A mű címe: De origine Linguć Grönlandicć, ejuque a cćteris linguis differentia (A grönlandi nyelv eredetéről, és a többi nyelvek különbségéről). Maga a szerző sem állítja az a kevés alapján, ami együttes létezik a grönlandi és a magyar közt; Nyelvük valaha is egy és ugyanazon lett volna. Azonkívül szorgalmasan áttanulmányoztam tekintetes Paulo EGEDE úr, a grönlandi nyelvtanár Grammaticáját és Lexicon Grönlandicumát (szótárát), és teljesen világos lett, a magyar alaposan különbözik a grönlandi nyelvtől.

Bizonyításom már nyomtatásra volt megírva, amikor az igenfényes SUHM közgyülés tanácsos úr, jóvoltának új jeleként, elküldött egy kis könyvet, melyet éppen 1770-ben adtak ki Göttingenben, nevezetessen: FISCHER Qućstiones Petropolitanas (Szentpéterváradi kérdések) művét. Benne a szerző így szól: "Igazán saját nevükön nevezem szittyáknak azokat, akik szittyául beszélnek, szittyául pedig beszélnek az észtek, finnek, lappok, zürjének, permiek, mordvinok, cseremiszek, votjákok, vogulok stb, stb. Ezeknek mind egymással közös nyelvük van, melyet a nyelvjárások változatossága úgy választ szét, hogy mégis mindegyikük közös anyanyelve könnyen felismerhető." Azután egy táblázatot mutat be e népek összhangú szavairól, melyből megmutatja hogy mindezek magyarok. Észrevehető, hogy mindezeket STRALLENBERG-től vette. Én viszont FISCHER véleményét az ungrok (ungarok) eredetéről, nem helyeslem. Sokkal helyesebb nézetet tanít Maximilian HELL tisztelendő atya, ha művét Litteraria Expeditionis (Nyelvi kutatójárat) közli a műveltek körében.

E munkában (amit HELL tisztelendő atya nemrégi bécsi leveleiben velem tudatott), az ungarok, magyarok és lappok közös eredetén kívül, nyomós adatokkal bizonyítja, a finnek általában több magyar nyelvet használó népnek az igazi elődei, főleg az előkelőbb magyar népeknek, kik Magyarországon élnek, első hazájuk Karelia, pontosabban Karjelia finn tartomány volt; tehát a karjeliaiak a magyarok és ungarok igazi elődei. Maga az ősebb és nagyobb Finnország pedig sok, magyar nyelvet használó nép bölcsödéje volt.

Amíg bizonyítja, hogy az ungarok és magyarok mielőtt Finnországból más vidékekre vándoroltak, tényleg Karjeliában laktak, azt is ragyogóan tanítja, hogy az ungarok és a mai magyarok, habár nyelvük megegyezik a lappokéval és más Oroszországban és Ázsiában szétszórt finnekkel, mégsem erednek a lappoktól hanem a karjeliaiktól, és a magyarok semmiképpen sem nevezhetők lappoknak, pont úgy, ahogy a bohémek (csehek) sem nevezhetők polonoknak (lengyeleknek), vagy az osztrákok, bajoroknak, vagy a dánok, norvégeknek; habár a bohémeknek a lengyelekkel, és az osztrákoknak a bajorokkal, valamint a dánoknak a norvégekkel azonos nyelvük van.

Így a legelőkelőbb népek leszármazottjai, kik magukat ungaroknak és magyaroknak nevezik, Karjeliából jöttek valamikor, végre a 9-ik században Pannóniában települtek le, melyet saját Karjeliában használt uonger nevükről Ungáriának jelöltek (a fordító megjegyzése: csakhogy a magyarok sohasem nevezték magukat ungaroknak, esetleg mások mondták róluk ezt!), oly sok meggyőző adattal reméli bizonyítani, hogy a jövőben alig akad valaki, aki állításait kétségbe tudja vonni. Ezt a legdicsőségesebb, habár népünk előtt eddig ismeretlen szülőhazát a magyarok a jövőben jóindulatúan el fogják fogadni, vagyis úgy itéli HELL, be van bizonyítva az ungarok és magyarok e neves néptől való eredete, mely jóval azelőtt, hogy az idegen népek, akár görögök, akár latinok szkíta vagy hunn név alatt ismerték, már akkor a saját a dicső tetteikért híres királyaik alatt, kiérdemelték a szomszédos népektől a finn fényes nevet karjeliaiak, mely azt jelenti: Erős karú férfiak, vagyis bátor, erős, háborúban ügyes, a hazában és külföldön is kitűnően kiérdemelt férfiak. Örök és halhatatlan dicsőségükre, ezt a vidéket, ma a Finn nagyhercegséget, most is finn nyelven Karjeliának (nem Careliának) nevezik, ami: Kar-jel-Ország, tudni illik erős, kitűnő, kiváló férfiak vidéke (megjegyzés: miből vette Hell, hogy a népek és földrajzi vidékek neveit szabadon értelmezheti, azt csak ő tudja!).

Ezen a helyen HELL megjegyzi: maguk a környező lappok nevezik Karjelnek, a mai Carjelia lakóit. A carelia népnevet a svéd lappok így mondják: karjalaiu vagy karjelaiu. HELL szerint a karjel szó igazán egyedi magyar vagy finn szóösszetétel, nevezetesen a kar (brachium) és jel (signum, insigne) szavakból, mely szónak a melléknévi származéka: jeles (insignis, egregius, excellens, eximius, singularis, inclytus). Tehát feltételezi a karjel magyarul annyit jelent mint erős karú férfiú, vagy: erős, kitűnő, kiváló, kitűntetett, nemes, dicsőséges férfiú.

Az ő által megállapított jelentését a Karjel szónak, választékosan erősíti meg a hajdani királyság, most a Carjeliai nagyhercegség pajzsával vagy címerével: ugyanis e pajzson két kar látható, magasba emelve és egymás ellen harcolva, mindkettő fölött korona emelkedik, melyek közül az egyik páncélban kardot ráz, a másik fegyverben lángyát szegez ellenében, bíbor mezőnyben. Ezt a pajzsot, a Carjeliai bátorság és hősiesség legvilágossabb jelét, a tekintetes BLEAU nagy Geographica (földrajzi) munkájából választottam, és HELL tisztelendő atya gondoskodott, hogy ide tegyem a magyarok kedvéért, hogy képben láthassák eredeti hazájuk ősi harci hősiességét, és összehasonlítsák a mai fegyverkezelést, és a hadviselés ügyességét a régivel; Ebből észreveszik, hogy őseink bátorsága, nem csak hogy nem merült ki, de első vezéreinktől és első királyunktól ISTVÁNTÓL, egészen a LEGFENNSÉGESEBB URALKODÓNK (megjegyzés: Mária Terézia) idejéig, igen sok hozzájárulással gyarapították, ezért igazán karjeliaiak, azaz: tanúsítják hogy a BÁTOR FÉRFIAK utódai. Íme bemutatom magát a pajzsot a latin és magyar versekkel!

Karjelia máskép Karelia pajzsa
egykor királyság ma nagyhercegség
az ungarok és magyarok
őshazája

Kar-jelia.
Két kar magasba emelve és egymás ellen harcolva,
mindkettő fölött korona emelkedik,
melyek közül az egyik, páncélban kardot ráz,
a másik fegyverben lángyát szegez ellene, bíbor mezőnyben.
tekintetes Bleau Geographiája szerint, II kötet, 36 oldal, Amsterdamban kiadva

IN SCUTUM KAR-JELIĆ.
Quanta Viris fuerit generoso in pectore Virtus?
Hćc tibi pro Signo, Brachia Lector habe.
Ut ferit Ipse, suum si Mavors torqueat ensem,
Sic quoque KARJELI missilis hasta ferit.
Hoc de Fonte fluit, venit hac ab Origine Robur,
Quod vetus Ungaricć Gloria Gentis erat.
Ad seros Virtus transivit avita Nepotes,
Dum MAGYAROS parili laude vigere liquet.
Hanc Ipsis veteres dederunt, longo Ordine, Reges
Hanc dat Judicio DIVA THERESA suo!

Melly vitéz szív lakott hajdon Eleinkben?
Mutattya fegyveres KAR-JEL Tzimerekben.
Mint Márs nép - rettentö kardját forogtattya,
Ugy KARJEL hatalmas nyilát villogtattya.
Itt van eredete, innét szivárodott
Melly erösség MAGYAR Népünkre áradott.
Régi MAGYAROKNAK ritka vitézségek
Még mostan - is fen van, s' hagyott örökségek.
Ez ösi Királyink rollunk ditsírete,
Ez NAGY THERESIA igaz itilete.

Miután a fent említetteket HELL tisztelendő atya közzé teszi a közegekben, igazabb és biztossabb forrásokat mutat be, melyből hazánk a legnemesebb népei, az ungarok és magyarok történelmét származtatthatja, a magyar bevándorlás előtt. HELL teljesen meg van arról győződve, hogy a latin, görög és kínai történetírók, mivel e népek hazái olyan elválasztva és távol voltak a magyarok székhelyétől, hogy rólunk alig tudtak mást, az üres, értelem nélküli neveken kívül, szittyák, hunnok, magyarok, avarok stb, stb. azaz: merő homályt tanúsítottak. Tehát a szomszédos finn népek évkönyveiben és történelmi emlékeiben kell keresni az öreg magyar nép jegyzeteit, tudniillik azoknál, akikkel az ungarok, azaz: finnek és karjeliaiak lakhelyükön mozogtak, harcot folytattak, kereskedelmet, megegyezéseket kötöttek, a svédek, a dánok és leinkább az oroszok, valamint a litvánok és rutének, valamint a törökök évkönyveiben.

A magyar olvasók ne gondolják, hogy ezek az eddig hallatlan dolgok, Rudbeck mesés magyarázatai, mivel, amíg HELL műve Expeditionis litterarić megjelenhet a nyilvánosság előtt, addig HELL már most én általam kéri az olvasót, tekintsék meg Svédország földrajzi térképét, vagy Finnországét, vagy egész Európa Homann térképét, vagy más jóváhagyott szerzőét, főleg a tekintetes BLEAV térképeit, vagy PISCATORÉT, keressék ki Careliát a Lagoda és Onega tavak felett, és ha megtalálják hogy a folyók, tavak és a többi helyek nevei (Karjeliai nyelvjárásban) igazán magyarosak, megtalálják majd még a megyerokat és uongerokat, azaz: a mai magyar nyelvjárásban a magyarokat és hungarokat, tudni fogják, hogy HELL nem tanít meséket, senem rudbecki álmokat, hanem igazi, habár eddig hallatlan jelentéseket, és meg fogják érteni (amit tapasztalatból tudtunk), a karjeliaiak, úgymint a lappok is, nem csak nyelvükben közelítik meg a magyarokat, de nyelvjárásukban is megközelítik a magyar nyelvjárást, a finn és a lapp nyelvjárás előtt (*). Innen van az, hogy a legtöbb szóban, melyekben a magyarok különböznek a lappoktól, a Karjeliaiak is különböznek a lappoktól, és megközelítik a mai magyarokat. Szívesen megadok néhányat:
(*) A tekintetes BLEAU földrajzi művében, II kötet, 35 és 36 oldal, így ír Karjeliáról: Hatalmas vidék, valaha egységes terület volt a Kymene folyó és a Pejende valamint Onega tavak közt, a Sueri folyóval, mely Sermax körül a Ladogába torkollik, és végül a Néva folyóval, mely a Finn öbölbe folyik, egy névvel nevezték. Ma (ugyanis a tekintetes BLEAU idejében 1660 körül) Karélia a Scanzia keleti szélén fekszik, két folyó választja el Oroszországtól; nevezetessen Pinsijoki észak felé mint Vigo-ozoro (Fehér tó) a Fehér tengerbe ömlik, a másik pedig Povenetz az Onegába ömlik. Amíg a finneknek saját királyaik voltak, egész Karélia Finnországhoz tartozott, később miután a svédek állandó harcokkal le akarták gyengíteni a finneket, és a finn tartományokat lépésről lépésre adózásra késztetni, a ruthének, nehogy a svédek ijesztő közelségébe kerüljenek, a növekvő hatalom ellen álltak, és elfoglalták Karéliát, miután a hatalomért váltakozó szerencsével harcoltak, a svédek néha teljesen elfoglalták, majd a ruthének visszaszorították őket. Mígnem a NAGY nevű SMEK svéd király és GEORGIUS novgorodi herceg egyezményt kötöttek, azt egymás közt megosztották, a birodalom határát megállapították Systerbeckben és a többi északi helyekben. A vidéknek termékeny földje van, főleg a Ladesco-ozora (Ladoga tó) körül, mely 36 német mérföld hosszú és 22 széles, Európa össz tavai közül a legnagyobb. Innen 22 mérföldre északra olyan mocsaras, hogy csak a hegyvidék képes termést hozni. Ezért a lakók főleg vadászatból és halászatból élnek... Kexholmban úgymondják, bányásszák az úgynevezett Kexholmi rubintokat. A vidék tényleg (ahogy WEXONIUS mondja) kitűnik termékenységével és szépségével.

Latinul.
Pater.
Aqua.
Lapis.
Terra.
Lignum.
Caput.
Oculus.
Os, oris.
Manus.
Lingua.
Sanguis.
Butyrum.   		 Lappul.
Atse.
Tsatse.
Gedge.
Ednam.
Mura.
Ojve
Szalme.
Nyalme.
Kiet.
Nyuvtsa.
Vuor.
Vuoigi.		 Magyarul.
Atya.
Viz.
Kö.
Föld.
Fa.
Fö.
Szem.
Száj.
Kéz.
Nyelv.
Vér.
Vaj.		 Karjeliaiul.
Attye.
Véz.
Köv.
Peldo.
Pu.
Pee.
Szeme.
Szú.
Kez.
Gyel.
Veri.
Voj.

Az eddig felsoroltakon kívűl, HELL tisztelendő atya egy sajátos értekezést állít össze számunkra a lappokról. Megmutatja, hogy a lapp név egészen máshonnan ered, mintsem a lefitymált német szóból: (ahogy egyes járatlanok gondolják). A szemeknek bemutatja a lappok és az öreg magyarok közös öltözködési módját. Oldalain dícséri testük erős és szilárd valamint nehézségek kiállására teremtett alkatát. Végül méltóan magasztalja sokféle erénnyel díszített lelküket. Ekkor pedig csodálkoznak majd az olvasók, mi okból festették le olyan borús szinekkel az írók a lapp népet, és miként voltak képesek becsmérelni esztelen megjegyzésekkel (*), hogy főleg emiatt egyes magyarok becstelennek tartják a lappokkal való akármilyen rokonság megjelölését (megjegyzés: Sajnovics itt bizonyosan Tacitus Agricolájára céloz!). Nem gondolok itt magas államférfiainkra, mivel ők kiegyensúlyozottabb mérleggel szoktak mérlegelni, és az általános tömeg felfogása fölé emelkedve, továbbá annak mesés megjegyzései fölé, ezt a dolgot teljesen másképp itélik meg, ahogyan énmagam is tapasztaltam, amikor az elmúlt ősszel meg voltam tisztelve többségük jelenlétével. Maga a legfennségesebb CSÁSZÁRNŐNK és KIRÁLYNŐNK MÁRIA THERÉZIA, amikor több értesülést kapott HELL tisztelendő atyától, nem kételkedett e dolgot Magyarország számára megtisztelőnek nevezni, és kegyelmesen megbízta a magyar írókat, hogy szorgalmasan kutassák ki, akármi is a rokonsághoz tartozik, akár nyelvben, akár eredetben, és tegyék közzé a magyar nép dicsőségére. Nem kétséges, hogy ők ezt szolgálatkészen megteszik.
(*) Ez az igazságtalanság miatt keserűen panaszkodott a kegyelmes LEEM is a műve előszavában de Lapponibus Finmarchić (a finmarchiai lappokról). Ebben nagy mesének és legdurvább hazugságnak (melyet joggal nevez így) cáfolja e zagyvalékot.

Itt befejezném, ha nem kellene hozzáfűznöm egy részletet a tekintetes ECCARDTÓL, mely nagyon megfelel tételem bizonyítására. PALMA Ferenc jezsuita atya hívta fel figyelmem rá, amikor hazámba visszatértem. Ez a férfi már kítűnő érdemeket tett a haza történelmének, mely munkáit nemrégen rövid összefoglalóba gyűjtötte a Notitia rerum Hungaricarum (A magyar ügyek jegyzetei) cím alatt, és három kötetbe foglalva tette közzé a nagyszombati akadémiai nyomdában, főleg a nemes ifjak jeles előnyére. ECCARD tehát így mondja a Rerum Francicarum 31-ik könyvében, 82-es számban (*): "COMENIUS vette elsőnek észre, hogy a magyarok oly nyelvjárást használnak, mely megközelíti a finnt; Martin FOGEL filozófus és valamikori orvos Hamburgban, ezután megragadta az alkalmat, sok finn és magyar szót hasonlított össze, és mindkettőjük egyezését egy kis könyvben tárta fel, mely még mindig a hannóveri királyi könyvtárban kéziratban lappang. Magam (ezek ECCARD szavai) végig kitanulva, összehasonlítottam a magyar nyelvet különböző nyelvjárásokkal, a finnel, észttel, lívvel, szamojéddel és osztjákkal, és mindenütt közös összhangot találtam. Utána egy jelentésben olvastam, melyet FABRICIUS, a valamikori svéd király perzsiai küldötte írta, perzsiai útjáról, nem messze a Volga folyótol, már közel érve a Káspi tóhoz, rátalált egy népre, melynek közös számnevei vannak a finnekkel, és egy finn meg tudta érteni, arra a meggyőződésre jutottam, egész Európa és észak Ázsia, valamikor egy néppel volt lakott, mely a finnel egyazon volt, vagy legalábbis vele rokon volt. A folyók nevei, melyeket negyrészt meg lehetett magyarázni a finn nyelvvel, feltételezésemet többször igazolták."
(*) Lásd STILTING jezsuitát, BOLLAND folytonosát, a Szent ISTVÁN Életében, szeptember 2-ik napján.

És pedig súlyos bizonyítékokkal kétségtelenül könnyedén bizonyíthatnám, ha ez nem esne kívül munkám rendeltetésén, hogy egészen a Volga folyóig valamint a Káspi tengerig, és a legterjedelmesebb földekig, a Nagy Tatáriáig, még ma is használatos a magyar nyelv. KAPRINAI István tisztelendő atya a jezsuita rendből, igen járatos férfiú a magyar irodalomban, több évi munkával, különböző könyvekből, valamint öreg kéziratokból összegyűjtötte ezeket, és ha egyszer az átdolgozott rendszerét nyilvánosságra hozza, a magyarok kétségtelenül nagy köszönettel fogadják. Csak egyet szeretnék megemlíteni, kiválasztva a könyvből Történelmi jegyzetek a Jezsuita rend küldetésének kezdeteiről és fejlődéséről a kinaiak között, főleg a királyi Pekingben, Joannis Adam SCHALL tisztelendő atya leveleiből, ugyanazon rend legfőbbje és a Királyi matematikai emelvény elnöke, Bécs Ausztria: 1665 év. E könyv 20-ik fejezetében, a 199-ik oldalon ezt írja: nyugat Tatária lakói (tudni illik amerre a Volga folyik), kézségesebbek a keresztény hitvallás elfogadására, mint akik kelet Tatáriában élnek. Aztán hozzáadja: "Tudomásul van adva, hogy egy magyar nemzetiségű atyát a (jezsuita) rendből, a Törökök elfogtak, és eladták ezeknek a tatároknak. Később arról számolt be a Rómába írt leveleiben, hogy ezzel a számüzetéssel (majdnem) saját hazájába került, ugyanazokat az embereket fedezte fel, kik ugyanazt a magyar nyelvet használják... Emiatt a kiváltás áraként nem váltságdíjat kért, hanem társakat, kikkel ezt az ősi népet áttéríthetné hazája vallására... De a szokások nem olyan idegenek, csak a hasnak kell megszokni a félig sült és valamelyest véres húst, mely a tatár sátrakban a tejféleségekkel együtt, majdnem ingyen megvan." És így, csak ez az egy tanúsága magyar atyánknak, soktól érdemesebb lehet.

Ezekből azt hiszem mindenkinek világos, hogy kijelentésem, mely bizonyítását elvállaltam, nem olyan új, hogy azelőtt még nem jelent volna meg más jegyzetekben, melyek azonban a szükszéges bizonyítás kudarcában szenvedtek, lássuk, hogy senki sem figyelt fel a műveltek közül. Mennyit adott hozzá azokból az állításokból történészünk, tekintetes PRAY György atya? Mindezt az általa megírt és nemsokára nyomtatásban közzéadott értekezetben nyilvánítja ki a művelt köröknek. A többi magyar írók, akik közül kiemelkednek: DESERICIUS Innocentius, a Vallási iskolák lelkésze, jeles a tudományban és erényben, aztán BELIUS, a messze legválasztékosabb magyar topográfia szerzője, valamint TYMON, HEVENYESSIUS, OSTRO, KOTSIUS, ISTVÁNFIUS, BONFINIUS, TUROTZIUS a finnekről és lappokról (ahogy tudom) mély csendben vannak és hallgatnak. Maga ANONYMUS, BÉLA király JEGYZŐJE, kit az igen tanult BELIUS a hazai írók közül, kiket ma ismerünk, a legöregebbnek tartja, és ki (az ő tanúsága szerint) a Magyarország elfoglalásáról azt írta, ami olvasható akár a bizánciaknál, olaszoknál, franciáknál, akár a németeknél, vagy más népek íróinál, a finneket és karjeliaiakat nyiltan nem nevezi meg. Vagy nem írt róluk más név alatt? Meglátjuk bizony, ha HELL tisztelendő atya beilleszti művébe, az Expeditionis litterariába, Anonymus jegyző történetét, kronológiai jegyzeteivel és kiváló megfigyeléseivel megvilágítva, PORPHYROGENETUS megfelelő fejezeteivel és saját magyarázatával együtt. E művel HELL nem csak hazájának, de minden művelt külföldinek is ingyen szolgálatot tesz; és teljesíti kívánságát az igen tanult BELNEK, aki a magyar irodalomban bizonyosan nem volt járatos, ezt az Anonymus szerzőt tulajdonította legjobbnak, és nagyon kívánta, hogy a többi hazai történelmet alaposan ismerők is így tulajdonítsák, amint ez nyilvánvaló a saját előszavából, és melyet végül ezekkel az emlékezetes szavakkal zár: De a művelt magyaroknak lesz alkalmuk ellenőrizni képességüket, ha e szerző mégértésére és magyarázatára fordítják buzgóságukat és lelkesedésüket.

A hazai írók ilyen mély hallgatása miatt, egyedül MOLNÁR őszinte és becsületes szavait érdemes felhozni. Ő, miután anyanyelvét egy kitűnő latin-görög-magyar szótárral magyarázta meg, egy nyelvtant is írt, melyet Hannoverben adtak ki, amelyet én azelőtt nem láttam, amíg a kiváló LANGEBECK jogtanácsos úr, sok más, számomra igen hasznos könyvvel együtt át nem adott. E nyelvtan előszavában, a szerző így ír: "Ha valaki megkérdezné éntőlem, mely eredeti nyelvhez tartozik a magyar? vagy melyikkel van rokonságban? bevallanám, hogy nem tudom. Látom, hogy azok, akik mostanában többnyelvű nagyszótárt szerkesztenek, és a nyelvet saját eredetébe és osztályába sorolják, a magyart mindig félúton hagyják. Biztos, hogy az európai nyelveknek semmi kapcsolatuk sincs a milyenkhez. Azt pedig, hogy Ázsia szélén fennmaradtak-e valamilyen népek a szittyákból, kik a mi magyar nyelvünket használják? épúgy tudom, mint a legtudatlanabbak." Így a magyar MOLNÁR! De azt gondolom, ezekután honfitársaim másképp írnak e dologról. Úgy látom elő, különösen azok változtatják meg saját véleményüket, kik nyelvünk létezését csak Magyarországon és Dáciában képzelték el, és egyes dolgok körülményeiből nyelvünk megszünését és kipusztulását jósolták, vagy jósolni látszottak. De még ha hazánkban ez teljesen meg is történne, valamilyen elkerülhetetlen sors által, mégis megmaradna Svédországban, Moszkoviában, Tatáriában, Észtországban, Norvégiában, nyelvünk nem csak megmaradna, de rendkívüli virágzásnak indulna, ha a jövő fejlődésre következtetni lehet, a néhány év alatti megdöbbentő nyelvápolásból. És ha nem csalódok, most vagy bármikor, mi magyaroknak neki kell látnunk anyanyelvünk művelésének, és megörökítenünk azt, úgy a mindennapi használatban, mint az iratok kiadásában; teljesen bizok abban, hogy egy derék szívű férfiú sem képes ezt helyteleníteni, ha megérti, ki tartozik mivel hazájának?

Közben, ha az igen fényes Királyi Tudós Társaság igen szigorú itélete, jóváhagya Bizonyításomat, és nyíltan érdemesnek szavazza ki, nagyon gratulálhatok magamnak. De az eredményt, mely a tudomány dolgában, főleg a történelemben, ebből gazdagon kifejlődik, egyedül Maximilián HELL tisztelendő atyának köszönhető, a magyar Eredeti haza saját kutatásának, felfedezésének és mivelünk való közlésének. Ő vitt engem önszántából magával Finmarchia vidékeire. Ő ajánlotta először, hogy kezdjek bele a kutatásba. Ő bíztatott, hogy folytassam amit elkezdtem, Ő tette lehetővé, hogy befejezzem amit folytattam, feláldozva üdülését, tanácsokat adva, tekintélyét befektetve. Ilyen titáni része van neki a munkában! Velem együtt kéri a nagy jó Istent, hogy tartsa meg mind e népeket, a közösség javára, előkelőik vigaszára, a saját nagy Isten NEVÉNEK dicsőségére, tegye őket kiengesztelővé, boldoggá, virágzóvá és őrizze meg őket sokáig.

(A szöveg vége.)

 

[index] [ajánlás] [§.1] [§.2] [§.3] [§.4] [§.5] [§.6] [§.7] [§.8] [§.9] [§.10] [§.11] [§.12]