Fordítások: Latin English German

§. I.
A magyarok és lappok nyelve ugyanaz lehet, a beszélgetők kölcsönös megértése nélkül is.

Az első a sok kérdés közül, amit hallanak ezeknek a népeknek nyelvének egyezéséről: megérti-e a magyar beszélgető a lappokat? Az igazságnak hosszabb bebizonyításait unva, amint mondják, három szavas bizonyítékot akarnak. Akiknek ha helyesléssel válaszolnék, az én mondásomat mindjárt kikerülnék és mindkét nemzet nyelvét ugyanannak mutatnák ki. Mégpedig jogosan, mert nem érthetőbb egy érv sem, minthogy különböző nemzeteknek a nyelvei egyeznek, ha megérthetik egymást a beszélők. Bizony fáradságos és nehéz ügyet, sőt, valóban lehetetlent követelnek ezek a bírák; egyáltalában, mert tételezzük fel, mind a két nemzet, a magyar minden bizonnyal és a lapp is, egy és ugyanazt a valamikori népet tette, ugyanazt a nyelvet, ugyanazt a beszédmódott beszélte volt, mégis, amikor már Krisztus négyszázadik évétől fogva a 13 elhaladt századon át a hatalmas földeken vonulásukkal megosztva lettek vala, egységes beszéd vagy a kereskedés közössége híján, nyilván ebből következik, hogy a magyar ma a beszélő lappot megértheti-e, kettőnek valamelyike a következőből meg kellet volna történni, tudniillik: Első: vagy mindkét nemzet, úgy a lapp, mint a magyar nyelv a saját régi időbeliségét az összes emlékezetre méltó változással és a szólásmód változásaival a 13 összes évszázadon át mentesen meg kellett hogy őrizze, vagy Második: Ha a kezdetbeli nyelv valamely emlékezetre méltó változást és eltolódást a lappok között elszenvedett, teljesen ugyanazt a változást kellett volna kiállania a magyaroknál. Ha pedig a lappok a kezdetbeli beszédmódjukat említésre méltóan változtatták volna, nem ugyanúgy a magyarok, világos a megokolás, miért nem értik ma egymást a beszélők? de sokkal inkább, ha, amíg a lappoknál a kezdetbeli beszédmód megváltozott, ugyanaz a magyaroknál is megváltozott, de más megokolással, és teljesen különböző módon. Mindenesetre az első ebből a kettőből: hogy mind a két nemzet a saját kezdetbeli nyelvét a 13 századon keresztül sértetlenül megőrizte volt, senki sem hinné el, aki a nyelvekben a szokásos váltakozásokat ismeri. Megtöténik ugyanis, magával az időknek az elcsúszásával, hogy meglehetősen sok szónak a kiejtése változik, más betűk teljesen megváltozhatnak, áttevődnek, elejtetnek, némelyik ritkább használattal, lassan észrevétlenül elfeledtetnek, a régi állapotban meghagyatottak helyettesítettnek az ő helyükbe másokkal, a gyakori használat miatt polgárjoggal ajándékozottal. Azonkívül a választékosságra és rövidségre törekvés mindig nagy változásokat szokott okozni a nyelvekben; olyannyira, hogy nem volna csoda ha sok század után új, az elsőtöl különböző sok alakot kaptak. A mai germán a régiek könyveit alig, vagy egyáltalán nem érti; a mai dán (nyelv) a régitől sokban különbözik, mindkettőben jártasak igen jól megértik. A régi normanok nyelve annyira elfajult, hogy magukat a közjogi törvényeket átírni volt szükszéges a mai beszédmódra. (*) Ha ekkora változást szenvednek el a virágzó nyelvek is, amelyek esendő tartóssága a nyilvános közélet, írásbeliség terjedése, a nyomdák műhelyei, még maguk a kövek felitatai által is megvédelmeztetnek, kérdem, mekkora változásokat kellett hogy elszenvedjen a lappok nyelve, amelyek minden megőrző erő elhagyásával a hagyomány és a tapasztalatok bizonytalan emlékezetét kellett az utódokhoz továbbitani tizenhárom századon át? Én pedig teljesen meg vagyok győződve, hogy a régi lappok és magyarok nyelve megváltozott és megmásult; amely változás pedig, ha feltételezzük mindkét nemzet közös szándéka és egyetértése volt, ez így történt: ha a változásokat megtették a lappok, ugyanazokat tették meg a magyarok is, semmi sem akadályozná, hogy a mai magyar megértse a mai beszélő lappot, mint ahogyan a ma élő dánok egymást kölcsönösen megértik. De hogy ez valóban így történt, kinek juthat eszébe? A változások, amelyeket a dán nyelv magával a forgalommal érintkezve az egész királyságon keresztül elterjedve köztudomású lett és a használattal elfogadtattak mindnyájuktól; de a megtörtént változásokról északon a lappoktól ki értesítette a magyarokat, hogy ugyanezeket a változásokat megtegyék? Ismeretes, hogy valamikor semmilyen egyetemet, semmilyen irodalmat, semmi közjogot ezek a nemzetek nem gyakoroltak. Tehát, amíg a lappok változtatják régi nyelvüket, változtathatták a magyarok is a sajátjukat, de hinni kell, másképen és más értelemben változtatták, hogy úgy kell hogy tűnjön, annyira a legkevésbé sem csoda, hogy a mai lappot a magyar nem érti, sőt inkább a legcsodálatraméltóbb kellene hogy legyen, ha a nyelveknek a sajátos változása mellett ma is megértenének egymást.
(*) Elvégezte ezt Paus úr "Az esküdt irnok Finmarkban" () a régi kor hazáinak különböző írásait kétségkívül legismerőbb férfiúja.

Nosza, most pedig nézzük meg azt, amit mondtam; a régi magyarok nyelve megváltozott, és különböző lett, lehet-e valamilyen adott érvvel bebizonyítani? Lehet bizony teljesen világos bizonyítékkal, csak fontoljuk meg a magyaroknak a régi kéziratait. A XII. század végén, vagy a XIII. század elején megírt irat Pozsony város fő levéltárában tanúsítja, mely egy magyar szövegrészt foglal magában, hogy kevés magyar mondaná azt magyarnak. Ezt a leírást közölte velem maga Georgius PRAY tisztelendő atya, igen dicső szerzője az Annalium Hungarić (Magyarországi évkönyv-nek) azért mert az én Bebizonyításom második kiadását, amelyet sokan nagyon hevesen kívántak, a maga részéről is öregbíteni akarta. Hogy pedig az ő kívánságaiknak oly kevéssel lassabban teszek eleget, hiszem szeretettel megbocsájtandó bátyám, tekintetes Kálóczi SAINOVICS Mátyás úrnak, kinek a jóakaratából, amikor ekkora utakról visszajöttem, a saját kastélyában Tordason oly sok napig fogadott, nem akaratom ellenére. Azért visszatérve Nagyszombatra, első gond volt a Kopenhágában nyomtatott Értekezést másik sajtóba alávetni, különböző toldalékokkal valamennyire növelve beiktattam mindegyiket a maga helyén, amint az Olvasó látni fogja (*). Ezt a magyar beszédet régi kéziratból kiszemelve hozzácsatolni valónak ítéltem. Az pedig így szól:
(*) Nézettesék meg különösen a §. IV. & Befejező

"Latiatuc feleym Zumtuchel mic vogmuc. Ysa pur es chomuv vogmuc. Menyi milostben terumteve eleve miv isemucut adamut. Es odutta neki paradisumut hozoa. es mend paradisumben volov gimilcictul munda neki elnie: heon tilutoa wt ig fa gimilcetul gemundoa neki meret num eneyc. ysa ki nopun emdul oz gimilstwl, halalnec halalaal holz. Had lava choltat terumteve Istentul. gefeledeve. engede urdung intetvinec. es evec oz tiluvt gimilstwl. es oz gimilsben halalut evec. es oz gimilsnec wl keseruv vola vize: hug turchucat mige zocoztia vola. num heon muga nec. ge mend w foianec halalut evec. haraguvec Isten. es veteve wt ez muncas vilagbele. es levn halalnec es puculnec feze: es mend w nemenec. kic ozuk miv vogmuc. hug es tiv latiatuc szumtuchel. isa es num igy ember mulchotia ez vermut. Ysa mend ozchuz iarov vogmuc. Wimagguc uromc isten kegilmet ez lelic ert. hug iorgossun w neki. es kegiggen. es bulscassa mend w bunet. svimagguc szen achson mariat. es bovdug michael archangelt. es mend angeleut. hug vimaggonoc erette. es vimagguc szent peter urot. kinec odut hotolm ovdonia es ketnie. hug ovga mend w bunet. es vimagguc mend szentucut. hug legenec neki seged uromc scine eleut. hug Isten w vimadsagucmia bulsassa w bunet. es zoboducha wt urdung ildetuitul, es pucul kinzotviatwl. es vezesse wt paradisum migulmabeli. es oggun neki munhi uruzakbele utot es mend iovben rezet, es keassatuc uromchuz charmul."

Hogy pedig ez ígyzán magyarul érthető, megadom a jól összeillesztett kulcsot Franciscus FALUDI jezsuita tisztelendő atyától, mely iraton kevés szavak találhatók, amelyek a mi mai beszédmódunkkal nem egyeztethetőek könnyan össze. Ime ezek:
"Láttyátok feleym (*) szemetekkel mik vagyunk? ysa (**) por, és hamú vagyunk. Mennyi malasztban teremté eleve (***) mi isemucut (****) Adámot , és oda atta néki paraditsomot hazójá, és mind paraditsomban valo gyümöltstül monda néki élnie. Heon (*****) tiltotta ötet egy fa gyümöltsétül, mondván néki miért nem ennék. Ysa ki napon észend az gyümöltstül halálnak halálával halsz. Hallotta parancsolatot teremtö Istentül, de elfelejté. engede ördög intésének, és evék az tiltott gyümöltstül, és az gyümöltsben halált evék. és az gyümöltsnek oly keserü vala vize, hogy torkokat meg szakasztya vala. nem heon magának de mind ö fiainak halált evék. Haraguvék Isten. és vetette ötet ez munkás világba belé, és lön halálnak, és pokolnak feze. (*) és mind ö nemének, kik azok mi vagyunk; hogy és ti láttyátok szemetekkel, Ysa, és nem egy ember mulattya ez vermet, és mind ahoz járók vagyunk. Imádgyuk Urunk Isten kegyelmét ez lélekért, hogy irgalmazzon ö néki, és kegyelmezzen, és botsátsa mind ö bünét. S' imádgyuk Szent Aszszony Máriát, és boldog Mihál Archangyalt, és minden angyalokat, hogy imádgyanak érette, és imádgyuk Szent Péter urat; kinek adott hatalom oldania, és kötnie, hogy oldgya mind ö bünét, és imádgyuk mind szenteket, hogy legyenek néki segedelem Urunk szine elöt, hogy Isten ö imádságok miatt, botsássa ö bünét, és szabaditsa ötet ördög üldözetitül, és pokol kinzattyátul, és vezesse ötet Paraditsom nyugolmába belé, és adgyon néki menyország belé utat, és minden joban részt. és kiáltsatok urunkhoz hármul."

(*) A Feleym használatáról szó lesz a §. VIII. végén.
(**) Ysa úgylátszik megfelel a magyar bizony (certe, indubitanter) szóval.
(***) Eleve mások értelmezik elévé, vagy elein, avagy initio: esetleg olvasható Élö vagy Vivens, DEUS elött, ekkor a mondat nominativusza lenne.
(****) Isemucut bizonyosan ugyanaz mint szülönköt vagy: Patrem nostrum, progenitorem nostrum. E szó tövét isem a magyar nyelv legősibb dialektusában kell keresni. Továbbá mondja a §. VI.
(*****) Heon az értelemből ugyanaz mint a magyar csak (autem).
(*) Egyesek olvassák: Feje vagyis capus, fons, erigo.


Azok kedvéért, akik a magyar nyelvben nem jártassak, mégis megismerni kívánják ennek a régi kéziratnak a tartalmát, én azt így lefordítottam latinra, nem annyira a mondatoknak, mint a szavaknak a jelentésével:
"Videtis fratres mei oculis vestris, quid simus? certe pulvis, & cinis sumus. in quanta gratia creavit DEUS nostrum Progenitorem Adamum! & dedit ei Paradisum pro habitaculo, & dicebat ipsi ex omni fructu Paradisi ut comederet. Tantum ab unius arboris fructu prohibuit eum, dicens ei: quare non comederet. certe qua die manducaveris, mortis morte morieris. audivit mandatum a Creatore DEO, sed oblitus est. cessit mali dćmonis adhortationi, & manducavit e vetito fructu. & in fructu mortem manducavit. & fructus istius tam acerbus erat succus, ut gutura exasperaverit (laceraverit) non tantum sibi, sed omnibus filiis suis mortem manducavit. Irascebatur DEUS, & projecit ipsum in laboriosum hunc mundum intro, & factus est mortis; atque inferni origo. & omnibus suis posteris, qui ipsi nos sumus. prout & vos videtis oculis vestris. & certe ne unus homo potest evadere hanc foveam, & omnes ad ipsam ambulantes sumus. Oremus DEI clementiam pro hac anima, ut misereatur ejus, & gratiam faciat, & dimittat omnia peccata ipsius, & oremus Sanctam Dominam Mariam, & Beatum Michaelem Archangelum, & omnes angelos, ut intercedant pro eo, & oremus Dominum Sanctum Petrum, cui data est potestas solvendi, atque ligandi, ut solvas ejus peccata. Et oremus omnes Sanctos, ut sint ei adjutorio coram facie Domini nostri, ut DEUS propter eorum preces ignoscat ejus peccatum, & liberet eum a mali dćmonis persecutionibus, & inferni cruciatibus, & deducat ipsum in requiem Paradisi intro, & det illi viam ad coelum intro, & partem in omni bono, & clamate ad Dominum ter."

Hogy pedig ne gondolná valaki hogy a magyar, melyet a fenti Kéziratból tudtul adtam, egy, a magyar nyelvből tudatlanul tévelygő, hibás megfogalmazása és írásának megjelölése, emlékeztetem az olvasót, hogy ez a beszéd az egyház által bevett szokása volt a meghaltaknak a sírja felett, mitovább az egyház tekintélyével és közhasználatával helybenhagyott volt, úgyhogy a temetéseket körülálló hívek kegyesség indulatát és imáját gerjesszék az elhunytért, ami nem történhetett volna meg, hacsak ez a beszédmód a többségtől el nem lett volna fogadva, mitöbb, az egész közösségtől nem gyakoroltatott volna. Ha ez így van, valóban más a szólásmódja a régi magyaroknak, más a maiaknak, és nyilván a régiek nyelve megváltozott és kicserélődött.

Ezeket előrebocsájtva, hogy egyes kérdésekre válaszolhassak, őszintén bevallom: én a finmarki beszélő lappokat nem értettem meg. Mintahogyan a magyart sem érthettem volna meg, ha hallottam volna ezen a régi nyelven, az általam kevéssel előbb idézett beszédmódon beszélni. Ennélfogva a kósza hír, amely bejárta Kopenhágát, hogy én megértettem a lappokat és hogy velük beszélgettem, távol állott az igazságtól. De honnan származtatta az eredetét? Lesz a beszámolásnak későbbi alkalma. Amit ha valaki válaszomból támadni akarna: Tehát a lappok nyelve a magyartól különböző és más! Ez nekem úgy tűnik előre itél. Noha valóban szembetűnő bizonyíték volna hogy a különböző nemzetek nyelve ugyanaz, ha a beszélők egymást kölcsönösen megértik, viszont helytelen és egyáltalán semmiféle bizonyíték, ha mondanánk: különböző népek egymást kölcsönösen nem értik, tehát, nyelveik különböznek és másmilyenek: Az általam állított igazságra a következő bevezetéssel mutatnák rá. A germán, az angol, a holland, a dán egymást nem értik, bár ismeretes, hogy mindezek a nyelvek a germánból keletkeztek, bizonyosan germán nyelvek. A latint tanult nem érti a spanyolt, a franciát, az olaszt, mégis, ki cáfolja, hogy ezek a nyelvek a latintól különböznek és éppen mások? Elismert, hogy mind az oroszoknak, a lengyeleknek, és a cseheknek a nyelve valóban illír, habár ezek a nemzetek egymást nehezen értik. És hogy közelebb lépjünk a mi ügyünkhöz; a finmarki tengermelléki (*) lapp nem érti a hegyvidékeit (**). Finmark lappjai nem értik a svéd lappokat, Svédország különböző vidékein lakók nem értik egymást; szabad-e ezért következtetni: tehát a tengermelléki lappoknak különböző és más nyelvük van a hegyvidékiektől? Vagypedig: Tehát a finmarki lappoknak különböző és más nyelvük van mint a svéd lappoknak? Egyszóval: akárhány lapp tartomány van Svédországban, annyi megosztott és különböző nyelve a lappoknak? Valóban, ezeknek az annyira különböző nyelveknek a megokolása, amelyek a közösvérü népek között keletkeztek, már magábanvéve ellentmondásos, és szemben ál ezzel azoknak a tekintélyük is, akik nagy munkával és hosszú használattal megtanulták ezeket a nyelveket, tapasztalták végre is, hogy ezek egy és ugyanazon nyelv, de a különböző nyelvjárások és szavak kiejtése változata miatt, a tudatlanoknak különböző és távollevő nyelvnek tünnek..
(*) Tengermellékinek nevezik, kik a tenger öblei mentén halászatból élnek.
(**) A hegyvidékiek az erdőkben és hegyekben a Tarandis szarvasaikkal vándorolnak (nincs állandó lakhelyük).

Finmark lappjairól pedig minden ellenvetésnél nagyobb tanúm van: LEEM kegyelmes úr, a lapp nyelv általános tanára Nidrosiában, egykor négy évig misszionárius és hat évig Finmark altai közösségének pásztora. Minthogy tíz évi tapasztalattal alaposan megtanulta ezt a nyelvet, minden dícséretre legméltóbb dologhoz fogott hozzá, és ő az első aki Finmark lapp nyelvét a rendszeresítésre rávitte és hozzákezdett a Grammatica (Nyelvtan) megírásához, amelyet aztán az 1748.-ik évben a kopenhágai nyomdában kinyomtatva, ma is sok kézen forgatnak. Igenjól megfigyelte ez a kegyelmes szerző, hogy Finmark tengermelléki lappjai a hegyvidékiekkel nem értik egymást és megfordítva: mégis, ez nem jelentette a külömbséget a nyelvben, mint ahogyan a járatlanok fogalmaznak, valóban helyesen becsülve, a külömbözőségből felismerte a nyelvjárások keletkezését. Azért a bevezetésben figyelmezteti a tanulókat, nehogy elveszítsék lelkesülésüket, ha, ahogy előrelátta, miután ebből a Nyelvtanból a nyelvet elsajátitották, a lappok között elkezdenek forgolódni és beszédjüket nem értik majd meg, és az okot is felhozza, az bizonyosan a nyelvjárások különbözősége miatt fog előfordulni, nem csak a hegyvidékiek és tengermellékiek között, hanem maguk a hegyvidékiek között is, és hovatovább fennforog méginkább a tengermellékiek között is, akik különböző öblökben szétszórtan élnek. Sőt, mi több, hogy a saját tanítványainak tanácsot adjon, a Germanica művének 371 oldalától a 388 oldalig erről a különbözőségről bővebben számolt be, mely szavaknál, mely eseteknél és időknél fordulnak elő általában? Mely betűk kihagyásával, áttevésével, hozzáfoglalásával keletkezhet? Végül is, mi módon változtatható át egyik beszédmód a másikba, mily módon alkalmazott csekély következtetéssel és a megfigyelések összeeggyeztetésével? Rámutat, nyiltan állítva, mindezek a lappok egy és ugyanazt a nyelvet használják és a különbségeket maguk a nyelvjárások változatainak kell tulajdonítani. Ha ez így van: világosan nyilvánvaló, értéktelen azok érve, akik abból kiindulva, hogy a lapp beszélők nem értik meg egymást, azt akarják következtetni: egyedi és különböző nyelvük van.

Tényleg, hogyan vélekedjünk a Svédországban honolt lappokról? Tudott, hogy akik különböző Svéd tartományokban laknak, nem értik meg egymást; tehát azt kell-e megállapítanunk, hogy annyi különböző és eltérő nyelvük van a Svéd lappoknak, amennyi eltérő tartomány különbözik? Teljesen így vélekednénk, ha a nyelvekhöz nem értők módján érvelnénk. Eközben egészen másképpen érvel HÖGSTRÖM úr a Lapponia Svecica (A Svéd lappok) című művében, melyet először Svédországban adott ki, azután németre fordított, majd 1748-ban Hafniában (Koppenhága) adott közre. Ez a férfi, hosszú évek során misszionárusként és lelkipásztorként működött a Svéd lappok között, jeles lapp nyelvtudásra tett szert, a művének 73-ik oldalán igy szól:
"Köztudott, hogy ebben a nyelvben különböző nyelvjárások vannak; másrészt hogy ezek a nyelvjárások egy és ugyanabból a nyelvből fakadnak; és hogy egyedül az alkalmi eltérő kiejtés okozza, hogy egyik lapp a másikat nem érti, ezt gyakrabban mint egyszer tapasztaltam. Nem kétséges, hogy különböző nyelvjárásokban különböző kifejezések ugyanazt a dolgot jelentik, és néha különböző dolgok ugyanaz a kifejezés jelentését ölelik fel. Közben azonban, még megfigyeltem, hogy ugyanazok a szavak amelyeket a tolmácsok és más, a nyelvekben jártas szónokok, számomra gondtalanul lefordítottak, hogy ugyanaz a szó a lapp tartományban nincs használatban, utána maguk a lappok szájából hallottam; habár ugyanezek a lappok, amikor e szórol kérdezősködtem, azt válaszolták: nem érthető. Ilyen csalfaságnak áldozata lett SCHEFFER is, aki azt mondja, ezek a szavak: Wara, Jocki, Seibig, Nisu csak a pitei tartományban használatosak, viszont Torneĺ helységben azt használják: Taerdar, Wirte, Owre, Kab. Habár ezek a szavak mind közösek és csupán jelentésük némileg különbözik a következőképpen: Taerdar mindegyiknél hegyvidéket jelent, Wara pedig hegyet. A Nisu mindnél nőt jelent, a Kab lényegében feleséget, stb. stb."

Ugyanaz a szerző a 74-ik oldalon ezt írja: "Ha valaki el tud igazodni az egyes nyelvjárások következő sajátosságai között, és tudja mimódon könnyedén cserélődnek fel ugyanazon szó betűi az egyes nyelvekben? és melyek azok? miféle rend szerint következnek be a változások a különböző nyelvjárásokban? akkor a dolgot alaposan fontolgatva, kevés szót lehet felfedezni egy nyelvjárásban, amely nem található meg a többi nyelvjárásokban is, vagy megváltozott kiejtéssel és szóképző módszerrel, vagy részleges szótővel."

A 77-ik oldal így folytatódik: "Azonkívül például azt találtam, hogy habár Lapponiának különböző nyelvjárása van, a különbség köztük nem akkora mint a Svéd nyelvjárások között. Megesett például velem, aki a Svéd nyelvet jól érti, amint felfedeztem egy Svéd települést, mely nyelvét oly nehezen értettem, hogy eleinte lappul beszéltem velük, csak sokkal késöbb ismertem fel, hogy nyelvük igazán és tisztán svéd, csak valamennyire törött. Ezért állítom: az egyik nyelvjárásbeli lapp könnyen és gyorsan megértheti a másik lapp nyelvjárást, noha kezdetben az teljesen érthetetlennek látszott; ezt mondja SCHEFFER a finnekről és a lappokról is; Névlegesen: lehetséges, hogy aki ismeri a finn nyelv össz nyelvjárásait, róluk is rájöhet, amik különböznek a nyilvános használatban, azok lényegben megegyeznek. Én ezt a lappok közötti nyelvjárásról teljesen igaznak találom, hogy egyre kisebb és kisebb külömbséget találtam közöttük, minnél jobban elsajátítottam a nyelvet; és az panaszkodik legjobban a nyelvjárások különbözősége és egyeztetésük nehézsége ellen, aki ezen a nyelven a legkevesebbet ért."

A 78-ik oldal így végzi: "Mivel a különböző lapp kiadásu könyvekben, az eltérő helyesírás kivételével nem találtam olyan különbségeket, mint a svéd írásokban, amelyek különböző nyelvjárást használnak különböző vidékekről, nincs kételyem, hogy a jövőben az egész Lapponiában egy egységes nyelvjárást fognak használni és érteni, szintén bizonyos, hogy egy egységes Bibliát használnak az egész Svédországban. Bármennyire igyekeznek ellenálni egyesek, akár tudatlanságból, akár meggondolatlanságból."

Mit szólnak majd ehhez azok, kik a svéd lappok közötti nyelv változatosságot, csak egy tényre szeretnék építeni, miszerint a különböző vidékek lappjai nem értik meg egymást? el sem tudom képzelni... Talán azt mondják: Továbbra is kétséges, hogy legalább is finmarkiai lappok nyelve eltér és különbözik a svéd lappok nyelvétől? E kétség feloszlatására, véleményem szerint, a legjobb módszer, ha összevetjük LEEM úr Grammatica-ját, melyet a finmarkiai lappok használatára írt, a svéd lappok számára készített nyelvtannal. Ilyenből kettő van: az egyiket FIELSTRÖM úr Stokholmban adott ki 1738-ban, a másikat ugyanott GANANDER úr adott ki 1743-ban. Ha ezekből az összehasonlításokból az derül ki, hogy a fő tanítás összhangban van, és a változatos helyesírás valamint eltérő nyelvjáráson kívül, nincsen semmilyen megosztottság; ki kell mondanunk: a finmarkiai lappok által használt nyelv megegyezik Svédországban élő lappok nyelvével. Nekem nem szükséges elvégezni ezt a munkát, mivel elöttem LEEM úr már elvégezte, amit a Grammatica-ja előszavában világosan elmond és tanúsít: a nyelvjárás változatosságán kívül semmilyen megosztottság nem áll a finmarkiai és a svéd lappok nyelve között. És így, ebből a bizonyításból hiszem, a különböző népek nyelve ugyanaz lehet, a beszélők kölcsönös megértése nélkül is. Azaz: a magyarok és lappok nyelve ugyanaz lehet, mégha én a lapp beszélőket nem is értettem meg. Eképpen az érv; a magyar a lapp beszélőt nem érti meg, tehát különböző nyelvük van: hamis és súlytalan bizonyíték.

(* Fordította Brajer Flóra, a zombori Gimnázium nyugalmazott latin tanárnője, Zombor, 2000 májusa.)
 

[index] [ajánlás] [§.1] [§.2] [§.3] [§.4] [§.5] [§.6] [§.7] [§.8] [§.9] [§.10] [§.11] [§.12]